Rólunk

 

DF1 4068 2Császár-Pálfi Beáta: joghallgatóból látszerész és optometrista

 

Rólam annyit, hogy több szakmát kipróbáltam életemben, mielőtt „visszatértem a gyökerekhez”. A Földes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségiztem 2006-ban. Utána 1 évig a Péter Rózsa  Szakközépiskola újságíró OKJ-s képzésére jártam, majd 2007 nyarától 2008 augusztusáig az Egyesült Királyságban éltem és dolgoztam mint baby sitter. Hazatérve az ELTE állam és jogtudományi karán, jogász szakon, kezdtem meg tanulmányaimat. Első éves koromtól kezdve egy budapesti ügyvédi irodában dolgoztam asszisztens-gyakornokként. Csupa jó emlékem van abból az időszakból, de éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, nem találtam a helyem. Ekkor merült fel bennem az gondolat, hogy felvételizek a látszerész iskolába. A képzést 2014 őszén fejeztem be, otthagytam az irodai munkámat és csatlakoztam családi vállalkozásunkhoz. 2015 szeptemberében kezdtem meg tanulmányaim a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi kar optometrista (diplomás szemvizsgáló) szakán. 2019. június 12-én sikeres államvizsgát tettem a főiskolán, oklevelem minősítése jó. Azóta én végzem a vizsgálatokat az üzletben. Számomra is fontos, hogy naprakész legyek és folyamatosan fejlesszem tudásomat, minden szakmai képzésre elmegyek, amire csak tudok.  Emellett az üzlet mindennapi életében is aktívan részt veszek, az eladástól kezdve, az árubeszerzésen át az adminisztrációs munkákig. Én vagyok a szerzője a Blognak, amit ide kattintva érhet el: http://pomazioptika.hu/blog.html

 

diploma2

Optometrista diplomám

 

anya

Pálfiné Farkas Katalin: „kislányom ez a világ legszebb szakmája”

Az üzletet 1994-ben alapítottam, előtte 16 évig szakoktatóként dolgoztam a Fotex látszerész iskolájában, elméleti és gyakorlati oktatásból tantárgyakat oktatva.  Akkor is fontos volt nekem, hogy ne csak oktassak, hanem saját magamat is fejlesszem. Így 1991-ben, immár két gyerekes anyaként, látszerész mesteri oklevelet, 2008-ban pedig Ezüstkoszorús Látszerész mester díjat kaptam.  Ezt a szakmai elismerést látszerészekből álló bizottság ítéli oda azoknak, akik évtizedek óta dolgoznak azért, hogy mindenkinek tiszta látást biztosítsanak. Úgy gondolom, hogy egy látszerész soha nem hagyhatja abba a tanulást, évente több konferenciára, oktatásra megyek el, hogy folyamatosan frissítsem a tudásom. 2014 őszén lányom is csatlakozott hozzám, azóta ketten visszük az üzletet.

 

 ezustkoszorus mester oklevel honlap

Ezüstkoszorús mester oklevelem

mesterlevel honlap

Látszerész mester oklevelem

 

 

 Cégünk története dióhéjban

Ahogy fentebb olvashatta, optikánkat 1994-ben alapította meg Pálfiné Farkas Katalin. Üzletünk megnyitása óta többször költözött, de soha nem hagytuk el Pomáz „fő útjának”, azaz a József Attilta utcának a környékét. Először, a jó memóriával bírók talán még emlékeznek rá, a Hangya Üzletsoron voltunk, majd átköltöztünk a Szőlőtelep utcába. Jelenlegi helyünkön, a Csikóvár Üzletházban, 2009 óta vagyunk.

Vásárlóink Pomázról és a környező településekről jönnek hozzánk. Sok csobánkai, pilisszentkereszti, szentendrei, leányfalusi, budakalászi, ürömi lakos tisztelt meg a bizalmával és nálunk készítette el szemüvegét.  Szeretünk úgy gondolni üzletünkre, mint „a tiszta látás felelősére Pomáz és környékén”. 

Adatvédelmi Szabályzat

Pomoptik Bt. 
Cím: 2013 Pomáz József Attila utca 17
Telefon: +36 20 982 1142
E-mail: pomoptik@gmail.com
           info@pomazioptika.hu
Facebook: https://www.facebook.com/PomoptikBt
 
Nyitvatartás: H-P: 9:00-17:00
  Szo.: 9:00-12:00