A bifokális lencse régi találmány, az elsőt az amerikai feltaláló Benjamin Franklin készítette két egyfókuszú (távoli és közeli) lencse összecsiszolásával és szemüvegkeretbe illesztésével az 1780-as években. Egy keretbe két különböző törőerejű fél lencsét erősített, a felsőt távolra nézéshez, az alsót olvasáshoz. Az ő bifokális lencséit még a keret tartotta össze, később a lencséket összeragasztották. Ma már úgy készítik a bifokális lencsét, hogy ugyanannak az üvegnek a két felét különböző törőerejűre csiszolják.
Bifokális és progresszív lencsék (az angol kifejezések magyarul: far=távol, intermediate= köztes távolság, near= olvasó távolság)
Közel kétszáz évig a szemüveg technológia csúcsának számított a bifokális lencse, csupán az 1960-as években tudták megoldani azt, hogy látható választóvonal nélkül gyártsanak többfókuszú szemüveget.
Mondhatjuk azt, hogy napjainkra a bifokális lencsék már nem a legkorszerűbbek. Ennek ellenére forgalomban vannak és lesznek is, mert vannak olyan vásárlók, akik ragaszkodnak hozzá.
- mert praktikus megoldás azoknak a szemüvegviselőknek, akik egy szemüveggel szeretnének közelre és távolra is látni
- mert napjaink igényeihez igazodva ezek a lencsék is rendelhetők modern felületkezeléssel, fényre sötétedő változatban és színezetten is
- akik magasabb dioptriát vagy damilos keretet viselnek kérhetik lencséjüket vékonyítottan, a komfortosabb látásért és esztétikusabb megjelenésért
- az olvasórészt illetően többféle forma közül választhatunk: lehet ez félkör alakú (egyenes vagy ívelt pajzs) vagy az executive típus, amelynél a lencse teljes alsó része szolgál a közeli korrekcióra
- mert azokra az idősebb vásárlókra is gondoltak, akik több évtizede hordják bifokális szemüvegüket és nem szeretnének vagy tudnak áttérni a progresszív lencsékre
- mert vannak olyan látás problémák, amelyeket gyerekkorban speciális, személyre szabottan gyártott bifokális lencsével tudnak javítani
Egyenes pajzs alakú olvasórésszel rendelkező bifokális lencse
Executive típusú lencse
Tudni kell, hogy egy ilyen lencse viselése kompromisszumot igényel, mert:
- a lencsében látható választóvonal képugrást okoz, ami nagyon odafigyelést igényel például lépcsőn közlekedéskor
- dioptriától függően nem biztos, hogy tisztán fogja látni a karnyújtásnyira végzett tevékenységeit (pl. monitor, barkácsolás, főzés)
- vannak olyan viselők, akiknek esztétikai problémát is okoz a lencsén lévő látható választóvonal, ezért idegenkednek a bifokális lencse viselésétől
A progresszív lencsék „kistestvére” a bifokális lencse. Ilyen lencsét választva is „több az egyben” szemüvegünk lesz, de ezzel csak távolra és közelre látunk élesen, az ún. köztes vagy munka távolságra nem. Március végén írtam a multifokális lencsékről. Ha lemaradt cikkemről kattintson ide.