A Hoya lencsegyár által végzett 3 éves kutatás kimutatta, hogy a vezetés az egyik legfontosabb tevékenység mindennapi életünkben (legyen az a napi ingázás a munkahelyünkre és haza vagy a munkánk, ha hivatásos sofőrként dolgozunk). Minden látással foglakozó szakember számára köztudott, hogy
a vezetés látásunk számára az egyik leginkább megterhelő feladat.
Szemeinknek:
- hatalmas mennyiségű vizuális adatot kell feldolgozniuk,
- valamint gyors váltásokat kell végezniük a közeli és távoli képek között (pl. a műszerfal és az út, közlekedési táblák).
És gondoljon csak bele az egyéb nehezítő tényezőkbe, pl. a köd, eső, napsütés, szürkület, sötét, LED és Xenon fényforrások stb.
Estig sorolhatnám zavaró tényezőket, amikkel „muszáj együtt élnünk” vezetés közben.
Szintén köztudott, minden látszerésznek, szemorvosnak, rendőrnek, hogy a sofőrök reakcióideje 90 %-ban a látásukon múlik. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ez rendkívül fontos információ, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Nem az Ön hibája, ha ezt eddig nem tudta, lehet nem találkozott eddig olyan szakemberrel, aki erről felvilágosította volna.
Ezt olvasva, biztos vagyok benne, hogy Önben is felmerült az igény egy olyan szemüveglencsére, amit kifejezetten sofőrök (vezessen akár autót, motort, teherautót, kamiont) számára fejlesztettek ki. A várakozásnak vége, csak olvasson tovább és rengeteg hasznos és lényeges információt tud meg az EnRoute lencséről.
A vezetéshez kifejlesztett EnRoute szemüveglencsék minimalizálják a vizuális stresszt, és pihentetőbb vezetési élményt nyújtanak viselőjüknek.
Vezetés nappal (felső kép) és éjjel (alsó kép) hagyományos, EnRoute és EnRoute Pro lencsében
(kép forrása: news-and-updates.hoya.eu)
Minden sofőr számára reális és jogos elvárás, hogy a szemüveglencséje:
- csökkentse a fényvisszaverődések és a szembejövő forgalom zavaró fényhatásait
- kontrasztosabb látást ás jobb fényérzékelést biztosítson rossz fényviszonyok között (pl. sötétedés után, ködben, esőben)
- élesen lásson távolra, a műszerfalra és a tükörben
- könnyű legyen a képváltás a különböző távolságok között (pl. műszerfal – út - GPS)
- nagyobb kényelemet nyújtson vezetés közben
Egyszóval ezen elvárások kielégítésre ez a lencse az ideális választás.
Az EnRoute szemüveglencse ideális választás mindenkinek, aki sok időt tölt vezetéssel, utazással, akár a mindennapi ingázáshoz is ideális megoldást jelentenek.
Az EnRoute Pro lencsét hivatásos sofőröknek fejlesztették. Ez az Enroute lencse előnyei mellett további előnyökkel is rendelkezik:
- kontrasztfokozó szűrő a kontrasztosabb látás és jobb színérzékelés, valamint a ragyogás még hatékonyabb csökkentése érdekében
- egy olyan lencsetervezés, amely a vásárló vizuális igényei mellett figyelembe veszi a tükrök és a műszerfal távolságát is a még természetesebb, pihentetőbb vezetési élmény érdekében
Régóta meglévő igényre született megoldás az EnRoute lencsével. Egy 3 éves kutatás kimutatta, hogy a vezetés az egyik legfontosabb tevékenység mindennapi életünkben. Minden vezető számára közismertek a zavaró tényezők (pl. köd, napsütés, eső, szürkület stb.), és cikkem olvasása után már biztosan tudja, hogy a sofőrök reakcióideje 90 %-ban a látásukon múlik. Az Enroute lencsék tiszta, kontrasztos látást biztosítanak, mind távolra, mind a műszerfalra, tükörbe tekintve. Így a sofőrök kényelmesen és magabiztosan érezhetik magukat az utakon napszaktól és időjárási viszonyoktól függetlenül.
Ha bármilyen kérdése van a lencsével kapcsolatban, keressen minket üzletünkben (Pomáz, József Attila u. 17., Csikóvár Üzletház) vagy a 06 20 982 1142-es telefonszámon.